A korona vírus járvány kapcsán szinte elkerülhetetlen, hogy minden Cég, így mi is felszólaljunk, ezzel is segítve a Facebook-on aktív vállalkozói közösséget. Olyan kérdéseket vizsgálunk, mint milyen következményei lesznek, mit kell tenni azért hogy pozitívan jöjjünk ki mind a járványból, mind pedig annak gazdasági következményeiből?

Mindenekelőtt tekintsük át hogy mik a tények.

A vírus terjed, és még jó ideig terjedni is fog, annak ellenére is, hogy igen intenzív intézkedéseket foganatosít meg mind az állam, mind pedig a felelősségteljes vállalkozások, vállalatok, magánszemélyek.

Ez azonban kevés. A vírus valószínűleg a következő néhány hónapban még terjedni fog és ott lesz a “levegőben”.

Azonban bízunk benne, hogy minél többen tünetmentesen vészelik át a korona vírust.

Ugyanakkor valószínűleg senki nem lesz “tünetmentes” a korona vírus által okozott gazdasági következményekkel szemben.

Várhatóan egy hosszútávú, mély és intenzív gazdasági válságra kell készülnünk a következő időszakban.

Valószínű egy elhúzódó válság, amely alapból a látóhatáron volt már az elmúlt időszakban de a koronavírus valószínűleg hatványozottan felerősítette a majdani hatását.

Hogy mi ennek az oka?

Az ok viszonylag egyszerű: nézzen mindenki magába és mondja el, hogy van e egy hónapra elegendő tartaléka (és most nem a lisztre gondolunk, mert az most tudjuk sokaknak már van).

Akinek van egy hónapra elegendő anyagi tartaléka, annak gratulálunk. Azonban a lakosság egy jelentős része (ide értve engem is) nem rendelkezik még egy hónapi likvid tartalékkal sem. Persze én is hallottam a statisztikákat, mely szerint átlagosan 13 millió Ft tartalékkal rendelkezik a Magyar lakosság, de én vagy nem tartozom az átlaghoz, vagy kellő mennyiségű statisztikai adatból bármit be lehet bizonyítani… meg annak az ellenkezőjét is.

Mindenesetre úgy gondolom (és nincsenek a statisztikai adataim), hogy ha minden ember a pénztárcájába néz, egy jelentős része nem rendelkezik még egy havi likvid pénzeszközzel, nemhogy egy féléves tartalékkal.

És mivel a cégeket emberek irányítják, ezért az a tapasztalat hogy a cégek sem.

Legyünk őszinték: senki nem gondolta, hogy egyik pillanatról a másikra, ilyen szinten leállhat a gazdaság. Mindenki azt hitte hogy ha jön a válság, az szépen fokozatosan fogja érinteni az egyes szektorokat.

De nem így lett. És a legtöbb vállalkozás erre nincs felkészülve.

Mi lesz ennek a következménye?

Számos vállalkozás fog csődbe menni. Nézzünk szembe a tényekkel! nézzünk szembe a realitással: a következő időszakban számos vállalkozás, vállalat fog csődbe menni. A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenhol lesz áldozata a vírus okozta gazdasági válságnak.

Az hogy ez most jó vagy rossz hír, azon lehet vitatkozni. Én úgy gondolom a Kung Fu Panda óta, hogy “Nincs jó vagy, rossz hír. Csak hír van.”

Persze ahogy ott is, itt is hamar kiderül: “Ez bizony rossz hír.” Persze csak azoknak, akik belebuknak.

Azok akik túlélik a válságot, megerősödve tudnak majd felelős szereplőként részt venni a gazdaság újjáépítésében. Azok a vállalkozások amelyek nem élik túl ezt a válságot, azok pedig lehetőséget kapnak arra hogy tanuljanak a hibákból.

Hogyan lehet túlélni ezt a válságot?

Számos vállalat már elkezdte drasztikusan csökkenteni a költségeit, vagyis elkezdett berendezkedni egy hosszabb elhúzódó válságos időszakra.

Természetesen az eddigi – sokszor ésszerűtlen – költségeket csökkenteni szükséges. Azonban nagyon vigyázni kell, hogy mely költségeket csökkentjük és melyeket nem.

A marketing és ezen belül a kommunikációs költségek csökkentése könnyen eredményezheti azt hogy vásárlóink számára egyértelmű: cégünk hamarosan bezár. Már nem is kommunikálnak.

Hiszen ha valaki nem kommunikál, akkor nem is létezik különösen a mostani online világban.

Igaz ez természetesen a Facebookra is. Sőt a Facebookra hatványozottan igaz. Hiszen amennyiben igaz az, hogy a következő időszakban az emberek több időt töltenek otthon, akkor vajon mit fognak csinálni (a veszekedésen és gyerekcsináláson kívül)?

Természetesen facebookozni fognak.

Már most is látható, hogy a legnagyobb információforrás a vírussal kapcsolatban a Facebook.

Ez igaz lesz a válságban is. A Facebookot fogja mindenki nézni. A Facebookon fog tájékozódni. A Facebook lesz az ahol beszélget az ismerőseivel (ha már személyesen nem tud), és a Facebook lesz az, amin keresztül bármilyen információt megszereznek.

(A normál otthon is fellelhető média forrás a TV-n kívül természetesen.)

Éppen ezért a jelenlegi időszakban az egyik legfontosabb feladata azoknak a Cégeknek, akik túl akarnak élni: a megfelelő Facebook kommunikáció megtervezése és végrehajtása.

Folyamatos és értékes tartalom generálása a Facebook oldalunkra, annak érdekében, hogy tudassuk potenciális ügyfeleinkkel, hogy számíthatnak ránk, és mi a nehéz időkben sem hagyjuk őket magukra.

A következő időszakban kötelességünk tájékoztatni Ügyfeleinket, segíteni like-olóinkat mindenben, amiben tudjuk és erre látványos és jó példákat találunk (pl. T-home felajánlása).

Most nem egy csali termékkel kell segítenünk, hanem valódi értéket kell adnunk, annak érdekében, hogy a gazdaság minél hamarabb talpra tudjon állni.

Valódi értéket kell adnunk az Ügyfeleinknek, potenciális Ügyfeleinknek, lájkolóinknak, annak érdekében, hogy a következő időszakban részben a mi ajándékunknak köszönhetően hamarabb tudjon visszaállni a gazdaság, legalább az eredeti állapotába. Hamarabb tudjon beindulni.

Mert hogy előbb utóbb a gazdaság ismét be fog indulni. És amikor talpra áll a gazdaság, akkor azok fognak győztesen kijönni ebből a most elkezdődő válságból, akik a folyamatos kommunikáció révén a fejekben maradtak. A potenciális vásárló a célközönség fejében tudtak maradni, illetve akik nem hagyták el a célközönségüket és akik a bajban is segítették őket.

A mi célunk is ez. Ebben a következő baljós időszakban, az általunk fellelhető eszközökkel segítjük Ügyfeleinket, potenciális Ügyfeleinket és mindenkit, aki minőségi kommunikációt szeretne a facebookon folytatni.

De ahhoz hogy segítsünk mi is segítséget kérünk!

Kérem írja le nekünk azt, hogy Ön szerint miben tudnánk segíteni? Mi lenne az, ami valódi segítséget nyújtana a Facebook oldal kezelés területén az Ön számára?

Pl.: Online tréning, kiadvány, tartalommarketing eszköztár, válságbarát csomagok? Bármi ami eszébe jut kérem írja le kommentben vagy küldje el e mail címünkre a f@cebook.hu email címre.

Sikeres válságmenedzselést kívánunk és hamari talpraállást a gazdaságnak, valamint mielőbbi gyógyulást a betegeknek.

Share This

A honlap további használatával Ön elfogadja a Sütik használatát (szinte minden weboldalon vannak Sütik) További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás